Itt az ősz, elkezdődött a fűtési szezon
A biztonságos üzemeltetéshez ilyenkor több dologra is érdemes odafigyelni. Az elmúlt fűtési szezonban több áldozatot követelt Magyarországon az alattomos, színtelen, szagtalan szén-monoxid és szén-dioxid, mely a tüzelő és fűtő berendezések szakszerűtlen bekötéséből, a gáz nem tökéletes égéséből, illetve a kémények nem megfelelő állapotából adódott.
A tüzelő és fűtő berendezéseket évente szükség szerint szakemberrel vizsgáltassuk át, a szükséges javításokat végeztessük el.
Az égésterméket elvezető csövek legyenek megfelelően a falhoz rögzítve. A kémények évenkénti ellenőrzését, felülvizsgálatát jogszabály írja elő. A saját illetve családja egészsége és élete, valamint a vagyonbiztonsága érdekében az ellenőrzést évente végeztesse el.
A magas fűtési költségek rákényszerítik az embereket a minél jobb légzárású nyílászárók beépítésére, azonban ezek a veszélyt is fokozzák, főleg ahol a nyílt égésterű berendezések (bojler, kéményes konvektor, kazán) elhasználhatja az oxigént. Gondoljunk csak arra, ha kizárjuk a hideget, ezzel együtt kinn reked az éltető oxigén is. Megoldást jelent a problémára a szabályozott szellőző berendezés, illetve a rendszeres szellőztetés.
A szén-monoxid elkeveredve a levegővel, belélegzés esetén fulladást okozhat. A gázkészülékekkel ellátott helyiségekben érdemes szén-monoxid jelzőkészüléket felszereltetni a balesetek elkerülése céljából.
Ha a baj mégis megtörtént, jó tudni, hogy mérgezés tünetei jelentkezhetnek hirtelen vagy fokozatosan is. Az emberi szervezetbe jutott szén-monoxid hatására már rövid idő alatt is menekülésre alkalmatlan állapotba kerül.
A mérgezési tünetek a következők: szédülés, nehézlégzés, fejfájás, émelygés, hányinger, gyengeség, súlyos esetben ájulás. Ha ezek közül valamelyiket, vagy egyszerre több tünetet tapasztal, szén-monoxidmérgezésre gyanakodhat, azonnal menjen friss levegőre és hívjon orvost!
Amennyiben szén-monoxidot észlel: Nyissa ki az összes ablakot és ajtót, hogy a gáz kiszellőzhessen! Azonnal kapcsolja ki a tüzelő berendezést, ha ez lehetséges! Hagyja el az épületet. Azonnal kérjen orvosi segítséget! Addig ne használja újra a tüzelő/fűtő berendezést, amíg a szükséges engedélyekkel rendelkező szakember át nem vizsgálta és meg nem javította a hibákat!
További veszélyt jelent a gázszivárgás is, melynek könnyebb észlelhetősége végett szagosító anyagot kevernek a gázhoz, amely segít a szivárgás felismerésében. Amennyiben ilyet észlelne, haladéktalanul zárja el a gáz főelzáró csapját és szellőztesse ki a lakást. Kerülje el minden olyan berendezés használatát, amely szikraképződéssel, gyújtási veszéllyel járhat. Magas gázkoncentráció esetén egy villanykapcsoló felkapcsolása is végzetes következményekkel járhat.
Fontos megjegyezni továbbá, hogy bárminemű fűtőberendezésről is legyen szó, azt nem szabad letakarni, valamint, hogy a fűtőtest és a környezetében lévő éghető anyag között akkora távolságot tartsunk, hogy azt semmilyen körülmények között se tudja meggyújtani.
A fentiekben leírtakat megszívlelve biztonságban élvezhetjük otthonunk melegét.
Az elmúlt években a gyermeki tudatlanság sok esetben tűzesetekhez vezetett. Ezért fontos, hogy a gyermekek megismerjék és megértsék a lakásban található tüzelő és fűtőberendezések veszélyforrásait, valamint baj esetén tennivalóikat.
Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Polgári Védelmi Kirendeltsége - Kiskőrös
Copyright © Bócsa Község Önkormányzata, 2011. | Minden jog fenntartva. | Jogi nyilatkozat | Oldaltérkép